10-12 éves lehettem,mikor a nagyanyám kitalálta,hogy az öcsémmel,és az unokatestvéreinkkel együtt levisz minket  pár hétre vidéki rokonokhoz.Ekkor követtük el kollektíve,gyerekkorunk talán legnagyobb "balhéjait",amit most elmesélek nektek.

Már itt az elején a történet miatt,mesélnem kell ezekről a rokonokról.A nagyszüleim hihetetlenül vallásos emberek voltak,sőt a család szinte minden tagja.Olyannyira,hogy a nagymamám testvére apáca volt,a keresztfia pedig pap.Mi hozzájuk mentünk le nyaralni.Pista bácsi, plébános volt egy somogyi kis faluban,és a parókián élt vele,gondoskodott róla a nagyim testvére,mint apáca.Miután bűn rossz gyerekek voltunk,szegény nagyim,talán nevelési célzattal vitt oda minket,de miután egyenként sem voltunk egyszerűek,csapatban ez hatványozódott,és nem egészen az történt amire a család számított.Nem igazán hatott ránk a vallási áhítat,sőt.

Megérkeztünk,öten fiúk,és hamar leesett nekünk,hogy kissé unalmas lesz ez az ingerszegény környezet nekünk.Első nap körbejártuk a parókiához tartozó irdatlan területet,felfedeztünk régi pincéket,bicikliztünk,de jobban érdekelt a templom,az orgona,a harang,szóval minden olyan amivel nem lehetett játszani.A nagyiék elmagyarázták,hogy a templomban nem játszunk,így kitaláltuk,hogy szalonnát szeretnénk sütni.Erre az volt a válasz,hogy szalonnát sütni,este,sötétben szokás.Ekkor jött az ötlet,hogy ott egy öreg elhagyatott pince,ott elég sötét van,majd ott sütünk szalonnát.Beosontunk a kamrába,szalonna,kenyér,és már mentünk is a pincéhez.Találtunk egy régi fa teknőt,beleraktunk papírt és szépen sütöttük a szalonnát.Miután ez megvolt,lepisiltük a tüzet,és elmentünk focizni.Este hét körül értünk vissza,és a következő látvány fogadott minket:

Csatárláncban állnak emberek,és vödrökkel tüzet oltanak!Kigyulladt a parókia régi borospincéje.Mikor végeztek,derült ki,hogy mi ugyan lepisiltük,de az nem sokat ért,mert a teknő begyulladt,és miután ott még tároltak jó pár rönk fát,kigyulladt az egész pince.Totálisan kiégettük.A büntetésünk sem maradt el.Pár pofon,és minden este ministrálnunk kellett a hétórai misén.A többi gyerekkel nem volt gond,azokat azonnal eltiltották tőlünk.Váltott "műszakban"ministráltunk,kettesével.Az öcsém megúszta,mert túl kicsi volt még,és lógott rajta a ministráns ruha.Ezzel,hogy ministrálni kellett,tudtukon kívül,elindítottak egy lavinát,mert az igazi balhék,még csak ezután kezdődtek.

Nem tudom ki evett már ostyát,de mi egyszerűen imádtuk.Lopkodtunk a raktárból,de hamar észrevették.Ekkor az unokabátyám kitalálta,hogy a kehely mellett,mindíg van ostya a templomban.Elcsente a kulcsot,és kinyitottuk.Megbeszéltük,hogy csak egyet eszünk meg fejenként,de persze nem tartottuk be.Kizabáltuk az összeset.Szólni nem mertünk,félve a nagyi haragjától,gondoltuk majd csak lesz valahogy.Elkezdődött a mise,és hamar kiderült,hogy nincs felszentelt ostya.Botrány is lett mise után,de unokabratyesz magára vállalta.Rendesen kapott szegény és Ő büntetésből nem ministrálhatott,de a misét végig kellett ülnie,nagymutter mellett.A tudtunk nélkül,bosszúból,a misebort kicserélte és mindkét üvegben csak víz volt.Természetesen ezért is kaptunk.A miatyánkot kellett százszor elmondani minden nap,és csak utánna mehettünk játszani.Bezártak az egyik szobába,és hangosan kellett mondanunk,hogy hallják a nagyiék.Ekkor megint volt egy mentő ötlete unokatesómnak.Pista bácsi,a szobájában,mindíg felénekelte a zsoltárokat  egy öreg orsós magnóra,és a vasárnapi misén csak lejátszotta őket.Az ötlet az volt,hogy csenjük el a magnót,mindenki elmondja hússzor a miatyánkot és felvesszük.A magnó visszajátsza,mi pedig addig kilóghatunk az ablakon.

El is hoztuk a magnót,rámondtuk a szöveget.Működött a dolog,egészen szombatig,mikor vissza kellett vinni a magnót.Mindenki azt hitte,hogy a szalag amire dumáltunk üres volt,de tévedtünk.Nem cserélte ki unokatesóm a szalagot,és mi az áhítatos énekre beszéltünk rá.Borzalmasan nagy szarban voltunk,mert tudtuk,ha kiderül,az egész nyarat imátkozva töltjük,mint a szerzetesek.Keresgéltünk a fiókokban,hátha van még másik szalag is.Találtunk is párat,felraktuk,de belehallgatni nem volt idő,mert a folyosón lehetett hallani,hogy jön valaki.Ki az ablakon,és mint ha mi sem történt volna,mentünk játszani.Azért be voltunk szarva,hogy kiderül mit tettünk,de győzködött minket unokatesóm,hogy senkinek nem fog feltünni,milyen zsoltárt énekel a magnóról szegény Pista bá.-"Különben is,egy pap nem hallgat mást"-mondta.

Eljött a vasárnapi mise ideje,és az egyik ministráns fiú én voltam.Térdeltem az oltár elött,kezemben a csengettyű,unokatesóm mellettem,és nem mertünk egymásra sem nézni.Az oltáron ott figyelt a magnó.Pista bá vezette a szertartást,majd eljött a pillanat mikor a hívek felé fordult,és szólt,hogy énekeljék el az "Isten báránya" kezdetű éneket.Bekapcsolta a magnót és megszólalt a "yellow submarine".

Én sírva röhögtem,még a csengettyű is kiesett a kezemből.Pista bá gyorsan kikapcsolta,és improvizálva próbálta menteni a helyzetet.A szerencsénk talán csak az volt,hogy nem lett bődületes botrány belőle,hogy kevesen voltak a misén.Egyikünk sem gondolta,hogy Pista bá,Beatles fun:)

Természetesen nagyon kikaptunk,de megdöbbenésünkre,az öreg plébános állt mellénk,mondván,fiatalok még és nem mérik fel tetteik súlyát.Nagyanyám azonnal hazaakart minket küldeni,de Pista bá erősködött,hogy maradjunk,mert biztos benne,többé ilyet nem teszünk.Valóban így lett,és tényleg elkezdtünk komolyabban viselkedni.Ráébredtünk,ezzel elvetettük a súlykot.

Remélem túlzottan nem botránkoztattam meg senkit a történetemmel.Felnőtt fejjel visszagondolva,nem tenném meg újra,de akkor "jó ötletnek"tűnt.