A híradóban néztem,és miután már régóta lehetett tudni,hogy csak egy vádpontban emelnek vádat ellene,gondoltam leírom mit is gondolok erről.

Itt a hír:

"Vádat emeltek Stohl András színész ellen, akit súlyos testi sértést okozó ittas vezetéssel vádolnak - közölte a bíróság. A színész május 8-án hajnalban okozott közlekedési balesetet Fót és Budapest között, a rendőrség szerint ittasan és kábítószer hatása alatt.A szóvivő nem kívánt válaszolni az MTI-nek arra a kérdésére, hogy kábítószer fogyasztása miatt is felelősségre vonhatják-e Stohlt, vagy az önként vállalt elterelés miatt ez a vádpont később sem merülhet fel."

Engem kicsit aggaszt,hogy az az ember akinek "celebként",jó példával kellene az élen járni,elköveti (nem először)ezt a büncselekményt,és "csak"az ittas vezetést tárgyalja a Bíróság.Alapvetően a magyar jog üldözendőnek tekinti,a kábítószer terjesztést és a fogyasztást is.Jelen esetben-véleményem szerint-az ittas vezetés mellett simán elférne súlyosbító körülményként a drogfogyasztás is.Ezt várná az ember egy normális országban.Ehelyett nálunk,mindenféle "sztár ügyvédek" ilyeneket simán kimosnak,lásd Császár Előd esete.

Itt egy remek nyilatkozat:

"A vizsgálat tiltott pszichotróp anyagot mutatott ki Stohl András szervezetében, de a halálos közúti balesetet okozó Császár Elődöt védő ügyvéd szerint ittas vezetőknél a kábítószer fogyasztása nem befolyásolja a büntethetőséget. Annak ellenére nem súlyosbító körülmény a drogfogyasztás, hogy súlyosan korlátozza az autót vezető ember érzékszerveit, a sebesség- és térérzékelést."

 

Gondolom másokban is felötlött a kérdés,hogy ha nem ismert ember követi el,ezt a borzalmat mi történne?

Megmondom. A műanyag lakat rohadna rá,előzetesben.

Kicsit visszás a történet,mert  valahogy a celebeket más mércével mérik,mintha törvény felett állnának.Cimborámnak kettő évre vették el a jogosítványát,mert egy lagzi után,részegen hazavitte a kocsiját,egy földúton,ahol a madár sem járt hajnalban.(csak a rendőrök)Elvitték,vérvétel,és  miután nem volt szenvedó alanya a sztorinak,igy szabadlábon védekezhetett.A vége egy jó kis felfüggesztett lett.

Csak hogy itt,emberek sérültek meg,nem is kicsit+a drog hatása,amit ugye nem vizsgálnak.Ez  a BTK.-ban  így szerepel:

-"Aki közúton gépjárművet szeszes italtól befolyásolt – tehát már részeg – állapotban vezet vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szer – pl. ilyen gyógyszer, vagy kábítószer – hatása alatt áll, az egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Aki az ittas vezetésével balesetet és másnak súlyos testi sértést – pl. csonttörést – okoz, az már három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Aki az ittas vezetésével maradandó fogyatékosságot vagy tömegszerencsétlenséget okoz az öt évig terjedő szabadságvesztéssel, míg ha a baleset miatt a sértett meghal, úgy kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést rendel kiszabni a törvény. Természetesen a büntetési tételek a maximumot jelentik, amit a hatóságok alkalmazhatnak és nem a ténylegesen kiszabandó büntetést. A büntetés mértéke mindig az adott cselekmény súlyán, az enyhítő és súlyosbító körülményeken múlik.-"

 

Tanulság:

Légy celeb,mert akkor........

Pár ötlet ahoz,hogy "igényes" celeb lehess:

1.Ne tudj magyarul,de, vagy énekelj,vagy műsorod legyen "full primitív"kategóriában,ha lehet családostul.

2.Minden héten más legyen a gyereked apja-egy idő után azért állapodj meg egy valakinél-és naptárakat készíttes magadról.

3.Az összes szenylapban legyenek rólad képek,irások,még akkor is,ha amerika után itthon csak pincérnő vagy.

4.Nőként,feküdj le boldog-boldogtalannal a médiából,és reklámozd.

Többet nem írok le,mert azért már fizetni kell. :))